Főoldal > Zenés színház > Jézus Krisztus Szupersztár rockopera

Jézus Krisztus Szupersztár rockopera

Jézus Krisztus Szupersztár rockopera

Helyszín: Főnix Csarnok - Debrecen
Dátum: 2016. 11. 18. ( péntek )

JEGYVÁSÁRLÁS

Debrecenben a Madách Színház előadása. 2016. november 18-án és 19-én két alkalommal lesz látható Debrecenben a debreceni Főnix Csarnok színpadán a legendás előadás. Debrecen közönségét már a nyáron is elvarázsolja a Madách Szíház, hiszen a Meseautó bemutatója is Debrecenben lesz.

2010-ben mutatták be a Madách Színház a Jézus Krisztus Szupersztárt. Andrew Lloyd Webber több musicalje is látható a színházban.  A dalokat Miklós Tibor új fordításában láthatta a közönség.

A darabról:
A zenés színház történetének egyik legjelentősebb darabja tér vissza csaknem huszonöt év után a budapesti közönség elé: Andrew Lloyd Webber és Tim Rice rockoperája forradalmasította a zenés színházat, és olyan kérdéseket vetett fel, amelyek mindmáig érvényesek. Főhőse nem csak a címszereplő Jézus, egyenrangú társa Júdás, aki kétségbeesett igyekezettel próbálja megérteni barátja cselekedeteit, de mindhiába. Kérdéseire rejtélyes válaszokat kap, és egyre világosabbá válik, hogy olyan történetbe csöppent, amelynek folytatására csekély hatása lehet - csakúgy, mint a többi szereplőnek, Pilátustól Heródesig, Mária Magdolnától Kajafásig. Egy hét eseményeibe tömörül minden emberi és emberfeletti történés: Jézus és híveinek jeruzsálemi bevonulásától a keresztre feszítésig tart a cselekmény. Lloyd Webber zenéje friss és elsöprő, egyik nagy sláger követi a másikat. Egy nagy ívű pálya első mérföldköve áll most új, modern és látványos köntösben a Madách Színház publikuma elé.

Szereposztás:
Jézus: FEKE PÁL
Judás: SERBÁN ATTILA
Mária Magdolna: GALLUSZ NIKOLETT
Pilátus: SASVÁRI SÁNDOR
Heródes: CSONKA ANDRÁS
Kajafás: KŐRÖSI ANDRÁS
Annás: KLINGA PÉTER
Péter: BARÁT ATTILA
Simon: SÁNTA LÁSZLÓ
3 Démon: LADINEK JUDIT, MOLNÁR SZILVIA, BARANYAI ANNAMÁRIA
3 Pap/Apostolok: BORBÉLY RICHÁRD, MISKOVICS RÓBERT, SÁNDOR DÁVID
Feleségek: NYÁRI DARINKA, RESS HAJNALKA

Valamint a Madách Színház Tánckara, Zenekara, Kórusa, és a Madách Musical Tánc- és Zeneművészeti Iskola növendékei

Díszlettervező: RÓZSA ISTVÁN
Jelmeztervező: ROMÁNYI NÓRA
Világítástervező: MADARÁSZ „MADÁR” JÁNOS
Zenei vezető: KOCSÁK TIBOR
Koreográfus: TIHANYI ÁKOS
Rendező: SZIRTES TAMÁS

Jegyárak:
4400Ft, 5400Ft, 6400Ft, 6900Ft, 7900Ft, 8900Ft, 10900Ft, 12900Ft

JEGYVÁSÁRLÁS

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top