Városmajori Szabadtéri Színházi Szemle

Jegyvásárlás

Dátum: 2016 nyarán
Helyszín: Városmajori Szabadtéri Színpad

Városmajori Szabadtéri Színpad 2016

2013-ban először rendezték meg ezen a néven a Városmajori Színházi Szemlét, melynek programját hivatalos válogatók állították össze, kizárólag a nem budapesti színházak aktuális évadának legjobb szórakoztató előadásaiból válogatva. A felkért szakemberekből álló zsűri és a közönség pénz- és emléktárgy jutalommal járó díjakat osztott ki. A

Eza hagyomány 2016-ban is folytatódik. A Budapest Nyári Fesztivál másik fő helyszínén, a Városmajorban idén is megrendezik a Színházi Szemlét, a válogatás márciusig tart, hiszen a legfrissebb bemutatókat mutatják be a közönségnek a Városmajorban. Az már biztos, hogy visszaviszik a tavaly bemutatott Halálos tavaszt, a Shakespeare királynője című Bereményi Géza-írásból színházi bemutató készül. Koncertek és izgalmas előadások mellett ismét lesz zenés színházi gyerektábor a Városmajorban, délelőttönként pedig szintén gyerekeknek szóló előadások, többek között balettek is műsorra kerülnek - mondta Bán Teodóra.

Jegyek hamarosan!

Powered by Interticket