Főoldal > Koncert > Tátrai Tibor és Barátai koncert - Jegyvásárlás

Tátrai Tibor és Barátai koncert - Jegyvásárlás

Tátrai Tibor és Barátai koncert - Jegyvásárlás

Helyszín: SYMA Csarnok Rendezvény és kongresszusi Központ
Dátum: 2013. 12. 05. ( csütörtök )

JEGYVÁSÁRLÁS

Tátrai Tibor és Barátai
2013. december 5. 19:00 SYMA Csarnok

Az utóbbi években egyre gyakoribb, hogy korosabb énekesek nagy fellépését életmű koncertként hirdetik. Pedig valójában minden előadásuk az, hiszen régi slágereiket éppen úgy éneklik, mint újabb keletű dalaikat. Más a helyzet, ha sok együttesben megfordult hangszeres zenész íratja a plakátra ezeket a szavakat – s az ország egyik legismertebb és egyben legelismertebb gitárosa, Tátrai Tibor életmű koncertje igazán különleges zenei csemegének ígérkezik.

A népszerű Tibusz december ötödikén este lényegében minden jelentősebb együttesét elviszi a SYMA Csarnokba. Azaz nem akármilyen sztárparádé várható, Kossuth- és Liszt-díjasok fogják váltani egymást a színpadon. Habár a műsor még nem végleges, gyaníthatóan az 1994 óta létező Magyar Atom (Tátrai mellett Tóth János Rudolf, Jamie Winchester, Zsoldos Tamás, Solti János) játszik először. Ez a csapat kíséri a nyolcvanas években működött Tátrai-Török Tandemet, azaz Török Ádám is fellép régi zenésztársával.

Mai, létező formációk következnek: a Tátrai Trend (Pintér Tibor, Glaser Péter, Czibere József), sajátos kamaramuzsikája elsősorban klubokban kedvelt, most jóval nagyobb helyszínen szólal meg. Tátrai Tibor Szűcs Antal Gáborral alkotott kettőse, a Latin Duó pedig már az elképzelhető összes méretű színpadot bejárta, nem akármilyen sikereket aratva.

Életmű koncerten ősbemutató? Igen, ez is megtörténik, az 1979-1983 között alkotó Új Skorpió most még újabbá válik, hiszen Tibusz és Frenreisz Károly mellett harmadik tagja Borlai Gergő lesz. A triót trió, méghozzá a két éve létrejött Babos Gyula & László Attila & Tátrai Tibor Gitár Trió követi, improvizatív muzsikájával.

A nyolcvanas években Tátrai még a Hobo Blues Band (Földes László „Hobo”, Deák Bill Gyula, Póka Egon, Solti János) tagja is volt, ekkor készült az emlékezetes „Vadászat” album. Természetesen ezt az időszakot is felidézi az életmű koncert. Ahogyan a nemrég újjáalakult, szintén „zenészválogatott” Boom Boom (Mohai Tamás, Jamie Winchester, Szappanos György, Borlai Gergő) is eljátszik néhány dalt.

Tibusz nevét több zenekar is viseli, a legismertebb közülük a Tátrai Band (Charlie, Pálvölgyi Géza, Jamie Winchester, Glaser Péter, Solti János, Csiszár Péter, Fekete-Kovács Kornél, Czerovszky Heni, Vincze-Fekete Vera). Az életmű koncertet mégsem az együttes előadása zárja, mert a legvégén egyszerre lép színpadra az est összes muzsikusa, különleges produkcióval.

A legalább három órás műsor igyekszik megeleveníteni Tátrai Tibor egész pályáját, a Magyar Atom a régi jó barát, Orszáczky Jackie és vele a Syrius emlékét idézi fel. Hiányérzete aligha lesz bárkinek is – hacsak ki nem hagyja koncertet, mert erre most nagyon igaz az elcsépelt reklámszöveg, hogy „egyszeri és megismételhetetlen” lesz.


Jegyárak: 6500, 7500, 8500, 9500, 12500 Ft

JEGYVÁSÁRLÁS

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top