Macskák musical

Jegyvásárlás

Dátum: Egész évben
Helyszín: Madách Színház

Macskabál van az elhagyott színház ódon színpadán. Minden évben egyszer megrendezik a bált, és erre összegyűlnek a környék - nagyon is emberi tulajdonságokkal felruházott - macskái. Eltáncolják és eldalolják életüket.

T.S. Eliot angol költő Macskák könyve című versciklusát zenésítette meg zseniálisan Andrew Lloyd Webber, és ebből készült a fantasztikus, világsikerű Macskák musical.

1983. március 25-én mutatta be a Madách Színház a Macskákat, közvetlenül a londoni ősbemutató után.
Az eltelt 29 évben az előadás csaknem 1400-szor került színre, közel 1,5 millió néző látta, megdöntve ezzel minden magyar színházi rekordot. Mintegy 150 művész szerepelt már a darabban a bemutató óta, és több színházlátogató generáció nőtt fel a Macskákkal.

2007. nyarán a Szegedi Szabadtéri Játékokon a Madách Színház megújult szereposztással mutatta be a musicalt, azóta pedig az eddigi és az új szereplők együtt játsszák a darabot.

A darabban számtalan sztár látható. Talán az egyik nagy érdekesség Tóth Attila, aki 2010 óta nagy sikerrel játssza a Jézus Krisztus Szupersztárban Jézus szerepét. Most pedig bemutatkozik Varázsmacskaként is. Tóth Attila két éve a Pokolgép együttesnek is énekese, mint ahogyan Kalapács József is az volt akkor, amikor a Macskákban ugyanezt a szerepet megkapta. Így most már két "pokolgépes" rockermacska van a Madách Színházban. A jövőben felváltva játsszák Mefisztulész szerepét.

A musicalben szerepelt már számtalan sztár, így például Barabás Kiss Zoltán, Barát Attila, Bencze Ilona, Bozsó József, Cseke Péter, Détár Enikő, Dunai Tamás, Egyházi Géza, Gálvölgyi János, Gajdos József, Gallusz Nikolett, Haumann Péter, Hirtling István, Hűvösvölgyi Ildikó, Kalapács József, Kautzky Armand, Kökényessy Ági, Ladinek Judit, Malek Andrea, Szente Vajk, Szerednyey Béla, Szolnoki Tibor, Timkó Eszter és még sorolhatnánk.

Powered by Interticket